Tavaly ősszel alakult a zenekar, azzal az elhatározással, hogy olyan dalokat dolgozunk fel, amik megmozgatnak titeket és minket is. Régóta zenélünk mindannyian, szóval gyors ütemben tudtuk bővíteni a repertoárunkat. Egyesével is mesélünk majd honnan jöttünk – milyen zenei múltunk van, ahogy frissítjük az oldalunkat.
A koncertműsorunk kétféle hangzásvilágú:
-
-
Az Akusztik Csirke régi magyar dalokat bújtat új köntösbe – főleg a 30-as 40-es évekből, de játszunk LGT nótát is.
-
A Tánczenekar verzióban pedig olyan külföldi slágerek vannak a repertoáron, amik táncra perdíthetnek – ebben van funkys-jazzes-bluesos-rock&roll-os és még latinos hangzás is.
-
Ezeket vegyítjük koncerteinken, de igazából tudunk halkabb, intimebb produkciót vagy akár bulihangulatút is vállalni.
Hétköznapokban pl. komoly IT-guruként, fizikusként, boldogságfelelősként, fogorvosként találkozhatsz velünk. De a munka végeztével lekerül az álruha és előbújik belőlünk a Maicsirke, ami szerintünk mindannyiunkban ott rejtőzik.
Nem hiszitek? Akkor gyertek a koncertjeinkre és győződjetek meg róla! 
Tagok
Nádaskay Fruzsi
Ének, hegedű
Rudnóy-Kovács Eszter
Ének
Nyárády Szabolcs
Gitár
Szabó Ádám
Szaxofon
Bicskey Simon
Basszusgitár
